Üdvözöllek a honlapomon!
Névnapi köszöntő
Egyéni vállalkozók, kis-, és középvállalatok figyelmébe!
Készítse el saját reklámanyagát OLCSÓN, EGYSZERŰEN, mégis PROFIN, mint a „nagyok”!
Hallotta már, hogy kisgyerekekkel és kutyákkal bármit el lehet adni? Ez nyilvánvalóan túlzás, de az tény, hogy reklámanyagát hamarabb észreveszik, és tovább nézik az emberek, ha szép kisgyerek vagy aranyos kisállat szerepel rajta.
A MODELLEK azonban DRÁGÁK.
Egy kisvállalkozó általában nem engedhet meg magának százezreket egy modell szerződtetésére, vagy modelleket foglalkoztató reklámstúdiók szolgáltatásaiért.
És nem is kell.
Mégis lehet professzionális, esztétikus és figyelemfelkeltő REKLÁMANYAGA HÁZILAG, NÉHÁNY EZER FORINTBÓL. Ehhez nyújtunk segítséget weboldalunkkal.
Az itt látható csodaszép kisgyermekmodellről készült képek hamarosan letölthetők lesznek (a képek folyamatos feltöltés alatt). Találja meg a megfelelőt vagy megfelelőket, és – amennyiben szerződési feltételeinket elfogadja – elkészítheti belőle saját reklámját. A képek hátterét, előterét illetve a modell melletti helyeket tetszés szerint kitöltheti hirdetésének megfelelően, számítógépe segítségével.
Így Ön REKLÁMMODELLT alkalmazott, mint a nagy cégek, vagy a multik, de FILLÉREKBŐL.
Gondolja át, böngésszen! A letöltés hamarosan indul.
Kiegészítő szolgáltatások:
1. MI MEGCSINÁLJUK! Számítógépes szakemberünk elkészíti a kívánt montázst az ön által küldött termékfotóval, háttérrel, szöveggel az Ön kívánsága szerint.
2. MI BEÁLLÍTJUK! Ha nem találna megfelelően beállított képet, amelyben reklámját el tudja képzelni, igénye szerint elkészítjük a megálmodott fotót (pl. az Ön által küldött termékkel, ruhában, beállításban stb.)
3. A gyermekmodell bármely Ön által igényelt helyszínen, időben való foglalkoztatása egyéni megbeszélés és szerződés tárgya, és külön díjazású.
FONTOS FIGYELMEZTETÉSEK!:
A képen szereplő MODELLT, magát SEMMI MÓDON NEM MINTÍROZHATJA!
A képen szereplő modellt 18 ÉVEN FELÜLI-eknek szóló reklámban NEM SZEREPELTETHETI, SEMMIFÉLE SZEXUÁLIS TÁRGYÚ, TARTALMÚ hirdetésben, képen, weboldalon, kiadványban, anyagban fel nem használhatja. A képre 18 éven felülieknek szóló tárgyakat, szexuális témájú vagy sugallatú beállításokat (pl. egyéb szereplőket) nem montírozhat!
Semmilyen formában nem szerepelhet a kép olyan reklámban, amely másokat sértő, másokat félrevezető rasszista, gyűlöletkeltő, trágár kifelyezéseket, tartalmakat tartalmaz!
Nem szerepelhet olyan képen, amely szerzői jogokat sért!
Nem használható fel a fénykép olyan reklámokhoz, amely olyan termékkel vagy szlgáltatással kapcsolatos, amelynek a reklámozása vagy forgalmazása törvénybe ütközik!
A fenti figyelmeztetések megszegésével bűncselekményt valósít meg!
Elérhetőségek:
teklamarta@indamail.hu
Bodorné Dr Guba Ágnes
36-70/3212723
36-20/2019335
Bodor Csaba
36-20/5569841